Bemutatkozás


Nos akkor hol is kezdjem; Egy Budapest alatti városban nőttem fel Szigetszentmiklóson. Állatot/kertet nem láttam, nem tanultam senkitől hogyan is kell foglalkozni az ilyesmikkel, viszont egész pici koromtól erdőben szerettem volna élni. 2006-ban megismertem az exférjemet, akivel beköltöztünk Albertirsa külterületén, egy erdős tanyás területre. Fogalmam nem volt, hogy is kell élni egy tanyán, és a környékbeliek sem voltak valami segítőkészek, ráadásul a legtöbben már a tyúktartáson kívül nem is foglalkoztak semmivel (vagy még azzal sem). Sajnos ők csak ottragadtak a tanyán, és engem is óva intettek hogy még fiatal vagyok, még most meneküljek innen... Mindent a saját bőrömön tapasztaltam meg, és nem nagyon volt kitől tanulni, inkább csak könyvekből. Bár az exférjem tanyán élt előtte is, és valamicskét konyított a dologhoz, de ő dolgozott tovább a munkahelyén és nem tudott otthon segíteni. Maradt a " tapasztald meg a saját bőrödön, és tanulj a hibáidból". 
A házasságom is tönkrement, és 2015 szeptemberében beköltöztem a városba. Életem legszörnyűbb hónapjai voltak, a lovamat aki a lelki társam is volt, el kellett adjam, és a kecskéim is ott voltak az exférjemnél a tanyán. A többi állatról ne is beszéljünk. A legnagyobb veszteség a lovam elvesztése volt, a mai napig nem hevertem ki, de neki így volt a legjobb... Hiányzott minden ami a tanyán volt, a kert a csönd, minden.
2016 márciusában költöztünk az új párommal, és négy gyermekemmel egy tanyára. Az oldal bejegyzései innentől fognak szólni, és ettől a naptól olvashatjátok majd a bejegyzéseimet, igaz az elsőket utólag írom meg.
Jó olvasást kívánok, Szép Napot a Kedves Olvasónak! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése