Bemutatom nektek Kovács Pált


Sziasztok!
Ma szeretném ha megismernétek egy mindössze 14 éves zenészt, aki nagyon belopta magát a szívembe.
Na de kezdjük az elején;
Március 3-án férjemmel elmentünk Zselenszky estre. Talán tudjátok páran hogy fél évvel előtte az Eleven Hold-Fák Istenéhez című száma szólt a nyitótáncunk alatt az esküvőnkön. Nagyon közel áll hozzánk ez a dal, és családi himnuszunk a kezdetek óta, de féltem tőle hogy nem fogjuk hallani az este folyamán 2 okból kifolyólag. Az egyik hogy Zselenszky Tamásnak rengeteg dala van, miért pont ezt játszaná el, a másik személyes és nem tudom hogy leírhatom e, így maradjon titok. Szóval a lényeg hogy kevés volt az esély, de nagyon nagy örömünkre mégis felcsendült, szóval nagyon nagyon nagyon köszönjük neked Nap! ^^
Na de ezen az esten volt egy vendég; igen ő volt Kovács Pál. :)
Egyáltalán nem miatta mentünk, de az est végére (na jó igazából már a közepére) nagyon örültem hogy megismerhettem, és meghallgathattam az előadását.
Nagyon tehetségesnek tartom, és örülnék ha ti is meghallgatnátok pár dalt tőle, bár élőben sokkal jobb amúgy.
Amit kiemelnék az az egyetlen saját dala:
Kovács Pál-Tudnod kell  
A linkelt videó időzített, az elején másik dal található, akit érdekel nézze meg azt is. :)
Amúgy ez az esten készült, és igen; cicafül befigyelt párszor, bár én ezt nem tudtam mert nem mi vettük fel. :D
Az estről még egy videót linkelnék, Zselenszky és Kovács Pál duettjét olyan hajnali 1 vagy 2 óra tájékáról:
A duett
Valamint teszek ide még egy régebbi videóját 4 számmal:
Utcazene
És legvégül a kitartóaknak egy igazi csemege:
Így énekelt 10 évesen :)
Köszönöm ha elolvastad, még inkább ha meg is nézted a videókat. Remélem volt aki értékelte, mert szerintem nagyon tehetséges fiú, és igenis célom felemelni az igazi tehetségeket. Lehetőséget adni azoknak akik a rögös úton haladnak felfelé, nem pedig tehetségtelenül hadd ne mondjam milyen eszközökkel törnek a csúcsra...
Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése